Adók módjára behajtandó köztartozások kimutatásáról
2017. január 1-től törvényi változás következtében (Art. 161.§ (1) bek.) az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülő fizetési kötelezettséget megállapító, nyilvántartó szerv, illetőleg a köztartozás jogosultja a fizetési határidő lejártát követő 15 nap elteltével elektronikus úton keresheti meg az adóhatóságot (állami és önkormányzati egyaránt) behajtás végett, ha a köztartozás összege eléri vagy meghaladja a 10 000 forintot, az ingatlan nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díja, a szabálysértési költség, valamint az elővezetési költség esetén az 5000 forintot.
A jogszabályi változásoknak megfelelően a megkeresést elektronikus úton, a külön erre a célra létrehozott hivatali kapun „EGERADO" (Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága felé) keresztül lehet megtenni.
A Hivatali kapu (HKP) a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer (Központi Rendszer) része. A HKP-n keresztül az igénybevevő szervezetek hitelesen tudnak fogadni elektronikus üzeneteket, illetve a hivatalok elektronikus üzenetei a hitelesen azonosított ügyfelekhez eljuttathatók. Hivatali kaput azon szervezetek használhatnak, akik csatlakoznak a Központi Rendszerhez. A csatlakozás során a hivatalok „regisztrálják" ügyintézőiket. A HKP-hoz hozzáférési joggal rendelkező ügyintézők azonosítása ügyfélkapu-regisztrációval történik, ezért a hivatali kapu használatának alapvető feltétele az ügyintézők számára az Ügyfélkapu-regisztráció.
Önkormányzati adóhatóságunk, az „ÁNYK" keretprogramban kitölthető elektronikus nyomtatványokkal segíti a kimutatások egyszerű, ellenőrzött benyújtását, titkosított formában. Ehhez személyes ügyfélkapu regisztrációra van szükség.
Első benyújtás előtt szükséges regisztrálni önkormányzati adóhatóságunknál, amelyhez az „EGERREG17" elektronikus nyomtatvány nyújt segítséget. Az ÁNYK keretprogramban történő kitöltés és elküldés után a regisztráció bekerül a hivatali kapura. A nyomtatványok a WWW.EGER.HU ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS - EGYÉB NYOMTATVÁNYOK - KÖZÖTT TALÁLHATÓ.
A nyomtatvány feldolgozása során egy regisztrációs számot generálunk, melyet a beküldő e-mail címére visszaküldünk. Ezt a számot fel kell tüntetni a következőkben benyújtott „EGERAMBH" elektronikus nyomtatványon, mely adatlap az adók módjára történő kimutatásokhoz került rendszeresítésre. Kérem ügyeljenek arra, hogy a regisztrációs szám helyesen legyen kitöltve!
Abban az esetben, ha nem kívánja igénybe venni ezeket az elektronikus nyomtatványokat, lehetőség van szöveges állományát közvetlenül feltölteni a hivatali kapura.
Ennek részleteiről a következő helyen találnak segítséget:
https://segitseg.magyarorszag.hu/etananyag/hivatali_kapu.html#feltoltes
Sikeres feltöltést kívánunk és köszönjük, hogy az elektronikus utat használja!
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága