Ugrás a fő tartalomhoz
2024. december 21. | Tamás

Adózói teendők az ingatlanok változása esetén

Létrehozva: 2014. március 05.  |  Utoljára frissítve: 2019. április 02.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága kiemelt figyelmet fordít az adózók szakszerű, gyors és minél szélesebb körű tájékoztatására. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is értesítettük az adózókat adófolyószámlájuk egyenlegéről és 2014. évi fizetési kötelezettségeikről.


 A folyószámlaegyenleg-értesítő kézbesítését követően azonban számos esetben merült fel kérdés, elsősorban az adózók építményadó kötelezettségével kapcsolatban. A leggyakrabban felmerülő problémákat figyelembe véve az alábbiakra hívjuk fel a Tisztelt Adózók figyelmét!

 

Fontos azt tudniuk, hogy ingatlan adás-vétel esetén az eladót és vevőt (szerző felet) egyaránt terheli a bevallási kötelezettség. Az eladó esetében a bevallás benyújtásával kerül megszüntetésre az adókötelezettség az adott ingatlan vonatkozásában, míg a vevő esetében a bevallás benyújtásával kerül előírásra az építményadó. Azonban, ha az eladó nem tesz eleget bevallási kötelezettségének, az eladott ingatlana után továbbra is előírásra kerül az építményadó, hiszen nem áll rendelkezésre olyan irat, ami alapján az adóhatóság jogosult lenne eljárni. Az önkormányzati adóhatóság - a törvény erejénél fogva - úgy tudja megváltoztatni a határozati előírásait, ha az érintett adózók bevallási nyomtatványon eleget tesz bevallási kötelezettségének.  

 

Például: ha egy ingatlan-tulajdonos 2013. évben eladja az ingatlanát, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 32.§ (2) bekezdése alapján 2014. január 15-ig kellett bevallania a változást. Ugyanez a szabály alkalmazandó a vevőre is, hiszen neki is az adás-vételt követő év január 15. napjáig kellett bevallania a vásárlást.

 

A Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatal Járási Földhivatala nem szolgáltat adatot az ingatlan-tulajdonban bekövetkezett változásokról, így az önkormányzati adóhatóságnak – adózói bevallás hiányában – nincs tudomása a tulajdonos-váltásról.Hiába történik meg a változás földhivatali nyilvántartásba történő bejegyzése, az nem mentesíti a feleket építményadó bevallási kötelezettségük alól. Önmagában az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés nem minősül olyan ténynek, ami – bevallás hiányában – kihatással van az adóztatásra. 

 

Összefoglalva: mind az adókötelezettség keletkezéséről, mind annak megszűnéséről, illetve bármilyen, a tulajdonost, illetve az adótárgyat (pl.: építmény) érintő változásról az érintett adózóknak bevallási kötelezettséget kell teljesíteniük. Erre a célra Eger Megyei Jogú Városban az „EGER1431" illetve az „EGER1432" nyomtatványok szolgálnak. A vállalkozóknak ez évtől a bevallást elektronikus formában kell benyújtaniuk (részletek a honlapunkon megtalálhatóak).     

 

Mindezek alapján felhívjuk a Tisztelt Adózók figyelmét arra, hogy amennyiben Eger Megyei Jogú Város illetékességi területén ingatlant vásároltak vagy adtak el, az ado.eger.hu internetes elérhetőségen vagy az Adó Irodán – ügyfélszolgálati időben – tájékozódjanak a felmerült kötelezettségükről.

 

A helyi adók vonatkozásában a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény, az építményadó és telekadó vonatkozásában Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének építményadóról és telekadóról szóló 60/2012.(XI.29.) önkormányzati rendelete tartalmaz részletes szabályozást. Honlapunkon a jelzett jogszabályok megtalálhatóak.

 

Eger Megyei Jogú Városban hatályos szabályokról, ügyleírásainkról, valamint egyéb más információinkról azwww.eger.hu/adougyekilletve azado.eger.huelérhetőségen tájékozódhatnak.

 

Előre is köszönjük szíves megértésüket és együttműködésüket.

 

Eger, 2014. március 4.

 

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága



< Vissza
Intézze ügyeit elektronikusan!