Kiemelkedő idegenforgalmi évet zárt Eger
Az adóbevallási adatok és statisztikai mutatók alapján Eger Megyei Jogú Városban jelentősen emelkedett a turisták által eltöltött vendégéjszakák számának nagysága az előző két év adataihoz képest. Összességében 480 ezer napot töltöttek itt a turisták, ami több mint 70 ezer(!) nappal meghaladta az megelőző év vendégéjszaka számait.
(2014. január-december)
Forrás: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Iroda
A vendégéjszaka szám emelkedésből eredőadónövekedés meghaladta a 22,6 millió forintot. A turistáktól befolyt idegenforgalmi adóbevétel a múlt évben 178,4 millió forinttal növelte a városunk költségvetését.
(2014. január-december)
Forrás: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Iroda
A turizmus fejlesztése majd minden megyei jogú városban (23 megyei jogú rangú város van) kiemelt feladat, ennek eredményei az idegenforgalmi és iparűzési adóbevételekben is megjelennek. Büszkeségre adhat okot, hogy a megyei jogú városok között Eger szerezte meg az első helyet a beszedett idegenforgalmi adóbevételek tekintetében.
A 2012-2014. adóévek bevételi adatait vizsgálva a legnagyobb növekedést is a hevesi megyeszékhely produkálta, több mint 60 millió forint adótöbblettel.
Forrás: Megyei Jogú Városok Szövetsége
Egerben az idegenforgalmi adó mértéke 2015. évtől sem emelkedett, az változatlanul 450 Ft/fő/éjszaka.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága