Közeledik a helyi iparűzési adó (HIPA) bevallása
Rövidesen, 2010. május 31-én elérkezik a 2009. évi helyi iparűzési adóbevallás (HIPA) önkormányzati adóhatóságokhoz történő benyújtásának és a végleges adó megfizetésének határideje. A város adóbevételei között továbbra is meghatározó az iparűzési adóból származó bevétel túlsúlya, mely a megyeszékhelyen a múlt évben az összes adó és díjbevétel 70%-át tette ki. Költségvetési szempontból sem mindegy tehát, hogy az adózók pontosan teljesítik-e kötelezettségeiket.
Amennyiben rendelkeznek Internetes hozzáférési lehetőséggel, úgy önkormányzati adóhatóságunk javasolja, hogy a HIPA bevallási nyomtatványt („EGER0987") szíveskedjenek az alábbi elérhetőségi helyről letölteni:
www.eger.hu / Adóügyek intézése/ Bevallási és bejelentkezési nyomtatványok/ helyi iparűzési adó/ bevallási nyomtatvány/ 2009./ Ellenőrzött nyomtatványkitöltő program/ 2009. évi iparűzési adóbevallás.
A 2010. május 31-én esedékes 2009. évi adókülönbözetet az önkormányzati adóhatóság felé kell megfizetni, illetve a túlfizetéseket 2010. május 31-ét követően lehet visszaigényelni.
Egri vállalkozóknak, vállalkozásoknak a 2010. május 31-ig teljesítendő kiegészítéseket az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat 12033007-00102883-02200006 számú Helyi Iparűzési adó számlára kell teljesíteniük.
Szarvaskői vállalkozóknak, vállalkozásoknak a 2010. május 31-ig teljesítendő kiegészítéseket a Szarvaskő Község Önkormányzat 12033007-00103165-00700009 számú Helyi Iparűzési adó számlára kell teljesíteniük.
KIT TERHEL BEVALLÁSI KÖTELEZETTSÉG?
Az adókötelezettség részletes szabályait a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.), és erre épülve önkormányzati rendeletek szabályozzák. Szükséges a törvény mellett az adott település rendeletét (Eger MJV Közgyűlésének a helyi adókról szóló 40/2004. (XII. 17.) számú rendelete, illetve Szarvaskő Község Képviselőtestületének a helyi adókról szóló 34/2002. számú rendelete) áttanulmányozni, hiszen a települések eltérő mértékeket és kedvezményeket alkalmazhatnak. (az Egerben és Szarvaskőben érvényben lévő fontosabb jogszabályokról a www.eger.hu linken tájékozódhatnak).
Az iparűzési adó alanya (Htv. 52. § 26. pont) a vállalkozó, azaz a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző:
1.) a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 3. § 17. pontja által taxatíve felsorolt egyéni vállalkozó:
-
-
- a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező magánszemély az igazolványában feltüntetett vállalkozási tevékenysége tekintetében,
- a közjegyző a közjegyzőkről szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében (kivéve, amennyiben e tevékenységét közjegyzői iroda tagjaként folytatja),
- az önálló bírósági végrehajtó a bírósági végrehajtásról szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében (kivéve, amennyiben e tevékenységét végrehajtói iroda tagjaként folytatja),
- az egyéni szabadalmi ügyvivő a szabadalmi ügyvivőkről szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében,
- az ügyvéd az ügyvédekről szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében (kivéve, amennyiben e tevékenységét ügyvédi iroda tagjaként vagy alkalmazott ügyvédként folytatja),
- a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlására jogosító igazolvánnyal rendelkező magánszemély e tevékenysége tekintetében,
- a gyógyszerészi magántevékenység, falugondnoki tevékenység, tanyagondnoki tevékenység vagy szociális szolgáltató tevékenység folytatásához szükséges engedéllyel rendelkező magánszemély e tevékenysége tekintetében,
- az egyénileg tevékenykedő európai közösségi jogász az ügyvédekről szóló törvényben meghatározott tevékenysége tekintetében (kivéve, amennyiben e tevékenységet ügyvédi társulás tagjaként vagy alkalmazottként végzi).
-
2.) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági őstermelő, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó bevétele 2009-ban a 600 ezer forintot meghaladta,
3.) jogi személy, ideértve a felszámolás vagy végelszámolás alatt lévő jogi személyt is,
4.) az egyéb szervezet, ideértve a felszámolás vagy végelszámolás alatt lévő egyéb szervezetet is.
MELY ÖNKORMÁNYZATNÁL KELL A BEVALLÁST BENYÚJTANI?
Ha a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén is végez állandó jellegű tevékenységet, akkor az adó alapját a Htv. mellékletében meghatározott módon meg kell osztania. Ilyen esetben minden érintett önkormányzat felé bevallást kell teljesíteni.
FELAJÁNLHATOM-E A HIPA EGY BIZONYOS RÉSZÉT?
Az országban egyedüliként több mint 15 éve működik Egerben a „címkézés" lehetősége, mely szerint a HIPA 3%-át lehet jelölni Eger területén működő állami, egyházi, önkormányzati fenntartású költségvetési szervek, intézmények, civil szervezetek, alapítványok, egyesületek, társadalmi szervezetek részére. Ha a jelölő adózónak nincs adótartozása, úgy a megjelölt szervezet – elszámolási kötelezettség mellett - a közgyűlés jóváhagyó döntését követően megkapja az adóforintokat. A címkézésre a bevallás benyújtásakor van lehetőség.
GYAKORI HIBÁK:
- A végleges adó fizetésének számításánál az adózók sokszor rosszul „kalkulálnak" és nem a pontos befizetéseiket veszik figyelembe, így tartozásuk maradhat. A pontos fizetés, utalás érdekében javasolt az előzetes konzultáció az érintett önkormányzattal. Az Egerben adózók jobb és pontosabb kiszolgálása érdekében az idei kötelezettségeikről - hátralék esetében - folyószámla értesítést is kapnak, így pontosan láthatják HIPA egyenlegüket és rövid időn belül rendezhetik esetleges tartozásaikat.
- A benyújtott HIPA bevallásokban nagy arányban fordulnak elő hibás előleg összegek. Nagy figyelmet kell fordítani az idei előlegadatok pontos kitöltésére, hiszen a második féléves előlegrészt szeptember 15-én a jelenleg hatályos szabályok alapján már az APEH felé kell teljesíteni önadózás formájában.
Fontos tudni, hogy a bevallás illetve a befizetés elmaradása mulasztási bírság megállapítását illetve végrehajtási eljárás megindítását is eredményezheti.
Előre is megköszönjük Tisztelt Adózóinknak az együttműködést!
Eger, 2010. május 10.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága