Közös munkában az önkormányzati és az állami adóhatóság
Az elmúlt időszakban megélénkülő belföldi turizmusra épülő szálláshely-szolgáltatás fokozott figyelmet követel meg a hatóságoktól a tekintetben is, hogy a szektor ne tolódjon el a szürke-, illetve feketegazdaság irányába, az önkormányzati-, illetve állami költségvetés hozzájusson az őt megillető bevételekhez, valamint a tevékenységet szabályszerűen végző adózók ne szenvedjenek hátrányt a szabályokat figyelmen kívül hagyó „versenytársaik” miatt.
Az elmúlt időszakban megélénkülő belföldi turizmusra épülő szálláshely-szolgáltatás fokozott figyelmet követel meg a hatóságoktól a tekintetben is, hogy a szektor ne tolódjon el a szürke-, illetve feketegazdaság irányába, az önkormányzati-, illetve állami költségvetés hozzájusson az őt megillető bevételekhez, valamint a tevékenységet szabályszerűen végző adózók ne szenvedjenek hátrányt a szabályokat figyelmen kívül hagyó „versenytársaik" miatt.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2012. évi egyik kiemelt feladata az idegenforgalmi adóbeszedéssel foglalkozó vállalkozások és magánszemélyek fokozott ellenőrzése. Az önkormányzati adóhatóság erre tekintettel, ebben az ágazatban az elmúlt évben növelte a bevallások utólagos vizsgálatainak számát, valamint az egyes adókötelezettségek teljesítésére illetve az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzéseket is. Részben, ennek is köszönhetően kimutathatóan növekedett a város idegenforgalmi adóbevétele. 2010. évhez képest 2011. évben az adóbevétel és a hozzájárulás együttesen 38,5 millió forinttal növekedett. Egerben a szálláshelyek férőhely kapacitásának 26,3%-át a fizetővendéglátó (egyéb) szálláshelyek adják. A múlt évi bevallási adatok tükrében az egyéb szálláshelyek fizették a beszedett idegenforgalmi adó 7,3%-át.
Az állami költségvetés célzottan támogatja az idegenforgalmat azzal, hogy a befolyt adóbevételek után forintonként 1,50 forint állami hozzájárulást is juttat a településeknek, így Egerben különösen fontos az idegenforgalmi adó ellenőrzése.
A főszezonban, emelt számban folyó önkormányzati adóellenőrzések elsődleges célja az adókötelezettségek teljesítésének megállapítása és az adózással kapcsolatos jogszabályok (törvények, rendeletek) megtartásának ellenőrzése. Amennyiben indokolt, az adóhatóság a jogkövető magatartás kikényszerítésére bírságot is megállapít, bízva abban, hogy a jövőre vonatkozóan ennek kellő visszatartó ereje lesz. Az ellenőrzések során az engedély nélkül működő szálláshelyek is számíthatnak az adóhatóság megjelenésére, hiszen itt több jogszabály megsértése és az adófizetés szándékos elkerülése miatt károsul az állami és önkormányzati költségvetés és egyben hátrányt okoznak a jogszerűen működő adózóknak is. Tapasztalataink alapján, a jogszerűtlen magatartási formák feltárása, a közvetlen kapcsolattartás az adózókkal, valamint a tájékoztatás nyújtása mind jogkövető magatartásra ösztönzi az adózókat.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves Megyei Adóigazgatósága szintén kiemelt figyelmet fordít a turisztikai főszezonnak minősülő nyári hónapokban a megye idegenforgalmi szempontból frekventált területein – így Egerben is – a fizetővendéglátó-helyek ellenőrzésére, szorosan együttműködve a helyi adóhatóságokkal.
A klasszikusnak mondható, nyugta- és számlaadási kötelezettség teljesítésnek vizsgálatát jelentő próbavásárlásokon túlmenően a revizorok vizsgálják azt is, hogy a szálláshely szolgáltatással foglalkozó adózók jogszerűen éltek-e a fizetővendéglátás esetében speciálisan választható tételes átalányadózás lehetőségével, eleget tettek-e az állami adóhatóság felé teljesítendő bejelentési-, nyilvántartás vezetési-, és bizonylat-megőrzési kötelezettségeiknek.
Az állami adóhatóság a fokozott ellenőrzéseitől azt várja, hogy az adózási szabályok betartása ezen tevékenység tekintetében is minél szélesebb körben jusson érvényre, javuljon a számla-, illetve nyugtaadási fegyelem, illetve ennek következményeként növekedjenek az önadózásból származó költségvetési bevételek. Az esetlegesen feltárt mulasztások jellegéhez, súlyához igazodó szankciókon túlmenően, a célzott ellenőrzések eredményei, tapasztalatai megalapozhatják későbbi adóvizsgálatok létjogosultságát is azokban az esetekben, ahol a jogsértések ezt indokolttá teszik.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Heves Megyei Adóigazgatósága
Eger Megyei Jogú Város
Polgármesteri Hivatala