Még 5 nap a fizetési határidőig!
Tisztelt Egri Polgárok és Egerben működő Vállalkozások! Rövidesen olyan adózás szempontjából fontos határidő következik be, amelyek mind a Tisztelt Adózók, mind Eger Város számára meghatározóak.
Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal feladatainak ellátása szempontjából kiemelt fontosságú az Adózóktól érkező adóbevétel, hiszen a saját bevételek több mint kétharmada ebből származik. 2008. szeptember 4-től, több mint 34 ezer levél kerül a postaládákba, mely folyószámla kivonat és egyben fizetési értesítő is. E levelek 2 milliárd forintot meghaladó követeléseket tartalmaznak, melyek többségét 2008. szeptember 15-ig lehet pótlékmentesen megfizetni.
2008. évtől ugyan változott az adófolyószámla kivonat kibocsátásának határideje, ám célszerűségi és takarékossági okokból Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatóságától változatlanul szeptember elején kapják kézhez a T. Adózók a számlaegyenleget és a szeptember 15-ig esedékes adórészről szóló értesítést, valamint a befizetésre szolgáló csekkeket.
Az adófolyószámla egyenleg tájékoztatója egyben jó alkalom arra is, hogy ekkor közölje az önkormányzati adóhatóság a helyi adók, a gépjárműadó és más önkormányzat felé teljesítendő kötelezettségek második félévi részletét is.
Egyben értesítjük a Polgárokat és Vállalkozásokat, hogy az Önkormányzati Adóhatóság {Eger MJV. PH. Adóiroda} az alábbi időpontokban rendkívüli ügyfélfogadást tart:
- 2008. szeptember 12-én (péntek 09.00 - 13.00)
- 2008. szeptember 15-én (hétfő 09.00 - 16.00)
Az adókötelezettségek keletkezéséről, megszűnéséről a város honlapján részletesen olvashatnak! http://www.eger.hu/adóügyek
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága