Önkormányzati adóhatóságok vezetőinek II. szakmai találkozója
A Megyei Jogú Városok Szövetsége és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2012. november 13-án, immár az idén második alkalommal szakmai találkozót szervezett a megyei jogú városok adóhatóságainak vezetői részére.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2012. november 13-án, immár az idén második alkalommal szakmai találkozót szervezett a megyei jogú városok adóhatóságainak vezetői részére.
A 2. szakmai nap központi témája a jövő évi önkormányzati, helyi adókkal kapcsolatos rendeletek módosításával összefüggő feladatok és teendők voltak.
Ennek során a jelenlévők megismerték más megyeszékhelyek adózási alapelveit, adópolitikájuk helyi sajátosságait és meríthettek egymás szakmai tapasztalataiból. A Nemzetgazdasági Minisztérium szakemberei szakmai konzultáció keretében tájékoztatták a résztvevőket a törvények várható módosításairól.
A megyei jogú városok adópolitikája, az egyes adók bevezetése a település gazdasági szerkezetétől, a lakosság jövedelmi helyzetétől függően eltérő. A szakmai találkozón különösen az adómértékek valorizációja és a közműadó bevezetése került előtérbe.
Habis László Eger Megyei Jogú Város polgármestere, az MJVSZ Gazdasági Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a 23 megyei jogú város népessége az ország lakosságának 20%-át képviseli, de kistérségi központi szerepkörükből adódóan az általuk nyújtott közszolgáltatásokkal érintett lakosságszám eléri az ország lakosságának 30%-át. Az államháztartás helyi szintjén a megyei jogú városok önkormányzatai a közszolgáltatások ellátása tekintetében - a kormányhivatalokkal karöltve - továbbra is kiemelt és fontos szerepet töltenek be.
Az elmúlt években különösen a megyei jogú városi önkormányzatoknál jelentkezett érzékelhetően az, hogy csökkent a központi költségvetésből származó támogatás és növekedett az önkormányzati saját források aránya. Ebben a helyi adók és különösen az iparűzési adóbevétel meghatározó, amely a helyi gazdasági környezet helyzetétől és az önkormányzati adóhatóságok tevékenységétől függően számottevően differenciálta az önkormányzatok pénzügyi helyzetét, adóerő-képességét. Talán ezért is mindennél fontosabb, hogy az iparűzési adónem a helyi ingatlanadókkal együtt, továbbra is a helyi önkormányzatok bevételeit gyarapítják.
A megyei jogú városok önkormányzatainak mozgásterét és döntéseit jelentősen befolyásolja a helyi adókivetési jog gyakorlása és az adók beszedése, hiszen a kötelező feladatok ellátását - meghatározó módon - az adóbevételek nagysága befolyásolja.
Az önkormányzati adóhatóságokhoz befolyó adóbevételek adták és adják az önkormányzatok saját bevételeinek döntő többségét. Ezek a források fogják biztosítani a működést, a városüzemeltetést, a fejlesztéseket, a beruházások finanszírozását, az oktatási intézmények épületeinek fenntartását és a felvett hitelek, kibocsátott kötvények önkormányzatoknál maradó részének visszafizetési garanciáját.
2011. évben csak az önkormányzati adókból és díjakból több mint 147,1 milliárd forint bevétele volt a megyei jogú városoknak. Az előző évhez képest 4 százalékkal - 5,9 milliárd forinttal - nőttek az ilyen jellegű adóbevételek, melynek zöme a helyi adók kivetéséből folyik be a városok kasszájába. A 23 megyei jogú városhoz múlt évben iparűzési adóból 107 milliárd forint folyt be. Épületek után előírt helyi adókból az idén 29 milliárd forint bevétel várható.
A résztvevők rendelet módosítási javaslatot is kidolgoztak az adóigazgatási munka hatékonyságának növelése érdekében, melyet szakmai szervezetükön keresztül a jogalkotókhoz is eljuttatnak.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága