Tájékoztató
Tájékoztató a súlyosan mozgáskorlátozottak gépjárműadó ügyeiben követendő eljárásokról
Szeretnénk tájékoztatni, hogy 2012. évben megváltozott a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI.29) Kormány rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet), így ennek következtében a súlyos mozgáskorlátozottság esetén adható gépjárműadó mentesség/kedvezmény feltétel rendszere is.
Szeretnénk tájékoztatni, hogy 2012. évben megváltozott a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI.29) Kormány rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet), így ennek következtében a súlyos mozgáskorlátozottság esetén adható gépjárműadó mentesség/kedvezmény feltétel rendszere is.
Önkormányzati adóhatóságunk szeretné felhívni az érintett adózók figyelmét a bekövetkező változásra, és tájékoztatást adni az ebből fakadó kötelezettségek teljesítésével kapcsolatosan.
A jogszabály módosítás miatt, 2013. év január 1. napjától – külön kérelemre - csak az részesülhet a fentebb említett jogcímen mentességben/kedvezményben, aki a súlyos mozgáskorlátozottságát az alábbi lehetőségek valamelyikével igazolja:
1. Elsősorban a szakértői szerv, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal által 2012. március 30. napját követően kiállított szakvéleménnyel, szakhatósági állásfoglalással lehetséges a súlyos mozgáskorlátozottság tényének igazolása.
2013. évtől ugyanis az ún. „7 pontos igazolással", illetőleg a Korm. rendelet 2012. március 30-án hatályos 7. § ac. alpontja szerint szakértői szerv által kiadott szakvéleménnyel rendelkező személyek nem tekinthetők súlyos mozgáskorlátozottnak, így gépjárműadó-mentességre sem jogosultak. Ahhoz, hogy valaki 2013-tól is jogosult legyen adómentességre, függetlenül attól, hogy egészségi állapota évek, esetleg évtizedek óta véglegesnek tekintendő, felülvizsgálaton kell részt vennie, és annak eredményeként a súlyos mozgáskorlátozottságot megállapító új igazolást kell beszereznie. Tájékoztatom, hogy a „7 pontos igazolás" 2012. december 31. napjáig, míg a 2011. július 1. és 2012. március 30. napja között kiállított szakértői vélemény pedig 2012. szeptember 15. napjáig használható fel, azaz az adómentesség is csak eddig az időpontig biztosítható.
Tehát a súlyos mozgáskorlátozottság ténye - gépjárműadó megállapításához kapcsolódóan - 2012. március 30-át követően indult szakhatósági eljárás során kiállított, elsődlegesen a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (szakértői szerv) által a közlekedőképesség minősítéséről kiadott szakvélemény másolattal igazolható.
2. Nagykorú személy esetében - aki már rendelkezik - a Magyar Államkincstár által kiadott, fogyatékossági támogatás megállapításáról szóló hatályos hatósági határozattal, vagy a megállapítás alapjául szolgáló hatályos szakhatósági állásfoglalással, szakvélemény másolattal, amelyből megállapítható, hogy súlyos fogyatékossága mozgásszervi eredetű, illetőleg halmozottan fogyatékos és a fogyatékosságok közül legalább egy mozgásszervi, az ezzel a dokumentummal szintén tudja ezt a tényt igazolni.
3. A 18. életévét be nem töltött személy esetében, a Magyar Államkincstár által kiadott hatályos igazolással, mely bizonyítja, hogy a magasabb összegű családi pótlékot a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESzCsM rendelet 1. számú mellékletének L) pontjában meghatározott mozgásszervi fogyatékossága miatt folyósítják, vagy azért mert a P) pontjában meghatározott többszörös és összetett betegségben szenved, és többszörös és összetett betegségei közül legalább az egyik mozgásszervi fogyatékosságot okoz, akkor ezen dokumentummal szintén igazolható az adóhatóság felé.
A közlekedőképesség minősítése céljából, amennyiben Ön a nevesített okiratok egyikével sem rendelkezik, úgy a lakóhelye szerinti körzetközponti jegyzőnél, Egerben, a Szvorényi u. 50. szám alatt található Okmányirodánál kell kezdeményeznie - a súlyos mozgáskorlátozottság megállapítására vonatkozóan - a szakvélemény kiadására irányuló eljárást. Ehhez Önnek be kell nyújtania a közlekedőképesség minősítését elősegítő, rendelkezésre álló orvosi dokumentációit, egyéb iratait és kérnie kell a közlekedőképesség minősítésének megállapítását. Ez ügyben személyesen vagy meghatalmazott útján is eljárhat. Amennyiben Ön nem személyesen jár el, akkor az eljáró személy (meghatalmazott) képviseleti jogosultságát a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 40. § (2) bekezdése alapján, ugyanezen jogszabály 40/A. §-ban meghatározott módon köteles igazolni.
Az Ön által benyújtott dokumentumokkal az okmányiroda majd megkeresi a szakértői szervet a közlekedőképesség minősítése érdekében, és a szakértői véleményt majd a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal állítja ki. Ezt az okmányiroda soron kívül postázza az Ön részére.
Az esetlegesen felmerülő kérdéseivel kapcsolatban, telefonon az Okmányirodánál a (36) 511-009 számon felvilágosítás kérhető.
Amennyiben Ön már rendelkezik a fentebb nevesített igazolások valamelyikével, úgy kérem, hogy azt a jövő évben 2013. január 1-jét követően, de legkésőbb 2013. 01. 15. napjáig a gépjárműadó kedvezmény/mentesség igénybevételéhez szükséges nyomtatvánnyal „Bevallás a gépjárműadóról EGER1370MENT" együtt önkormányzati adóhatóságunk felé szíveskedjék benyújtani.
Tájékoztatom, hogy az eddig kiadott gépjárműadó mentességek 2012. december 31-i nappal megszűnnek, így amennyiben a kérelem elmarad úgy adót kell fizetnie mindaddig, míg kérelmét nem pótolja.
Az „EGER1370MENT" nyomtatvány letölthető a www.eger.hu honlapról valamint személyesen az ügyfélszolgálati irodánkon is beszerezhető. A kérelem mellé mindenképpen csatolni kell a súlyos mozgáskorlátozottság tényét igazoló dokumentum másolatát, egyébként a kérelem elutasításra kerülhet.
A jelzett bevallási nyomtatvány kitöltésével, illetve a gépjárműadót érintő kérdéssel kapcsolatban az adóhatóság munkatársai a 36/523-700 telefonszámon készséggel állnak a rendelkezésére.
Amennyiben Ön még nem rendelkezik a fentebb említett igazolások egyikével sem, úgy javasoljuk, hogy mielőbb kezdeményezze az új igazolások beszerzését, hiszen a teljes vagy részleges adómentesítés a szakvélemény kiadását követő hó első napjától igényelhető.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága