Ugrás a fő tartalomhoz
2024. december 20. | Teofil

Tájékoztató a 2023. I. félévi adóbevételekről

Létrehozva: 2023. augusztus 30.  |  Utoljára frissítve: 2023. augusztus 30.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata elért helyi adóbevételeiről és a helyi adóztatás bemutatása Eger városában


Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának feladatellátását a saját felhasználású önkormányzatot megillető adóbevételek (ennek legjelentősebb része a helyi adókból befolyó bevételek), az állami támogatások, valamint az egyre csökkenő mértékű átengedett központi adók biztosították és biztosítják a jövőben is. Az önkormányzati adóhatóság (Jegyző - Adóiroda) által beszedett központi adók, pótlékok és bírságok (adók módjára kimutatott egyes bírságok, késedelmi pótlék, bírság stb.) eltérő mértékben, az évente elfogadott költségvetési törvényben megállapított arányban illeti meg önkormányzatunkat.

 

Elért adóbevételek összetétele

 

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata különféle helyi adó számláira a 2023. első félévben - bruttó módon – 3.997.953 ezer forint folyt be saját önkormányzati adóbevételként (helyi adó és átengedett központi adó jogcímen), ez az első félévben 64,87%-os teljesülést jelentett. Az önkormányzati adóbevételeken belül, a helyi adókból befolyó bevétel 3.991.190 ezer forint volt, ez az összes adóbevétel 99,9%-át jelentette és 64,90%-os teljesülést fed le.

 

 

A teljes cikket itt olvashatja el.

 

Kelt: Eger, 2023. augusztus 29.

 

Korsós László sk.


Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adóiroda vezetője



< Vissza
Intézze ügyeit elektronikusan!