HIRDETMÉNY
Néhai Erdei Ilona (Erdei Ilona, született: Satu Mare (Szatmárnémeti), 1962. május 3., anyja születési neve: Mátyás Ileana) volt 3300 Eger, Tárkányi út 40. szám alatti lakos 2024. augusztus 15.) napján elhunyt.
Közjegyző felhívja az örökhagyó ismeretlen személyi adatú örökösét és az ismeretlen hagyatéki tartozás jogosultjait – a Hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. tv. 63.§-65.§-ai alapján – arra, hogy igényeiket a hirdetményi kézbesítésétől számított 30 napon belül a közjegyzőnél jelentsék be.
Ha az ismeretlen öröklésben érdekelt az igényét a hirdetményben megadott határidőn belül nem jelenti be, az eljárás további szakaszában őt, mint öröklésben érdekeltet és igényét figyelmen kívül kell hagyni.
Az a hitelező, aki követelését a közjegyzői felhívásban megszabott határidő alatt nem jelentette be a jelentkezésig történt kielégítéseket a sorrend megtartása és a csoportjához tartozók kielégítésének aránya szempontjából nem kifogásolhatja és az örököstársaktól csak az örökrészeikhez igazodó aránylagos kielégítését igényelheti, ha a hagyatéki osztály már megtörtént. A fentiekben foglalt korlátozás nem alkalmazható annak az örökösnek a javára, akinek a követelésről a bejelentés nélkül is tudomása volt.
Amennyiben a fent megadott határidőn belül a hagyatékra örökösként érdekelt nem jelentkezik, a közjegyző a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. tv. 64.§ (3) bekezdése alapján a Magyar Állam törvényes öröklését állapítja meg és a hagyatékot – figyelemmel a hagyatékra más jogcímen bejelentett igényekre is – az általános szabályok szerint adja át.
Közjegyző a hirdetményt elektronikus úton megküldi a Magyar Országos Közjegyzői Kamarának, annak érdekében, hogy gondoskodjon a hirdetmény elektronikus közzétételéről. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara a hirdetmények közzétételére az interneten folyamatosan elérhető, nyilvános, díjmentesen megtekinthető elektronikus nyilvántartást működtet. A hirdetmény közzétételéhez fűződő jogkövetkezmények a Magyar Országos Közjegyzői Kamara nyilvántartásában való közzététel alapján állnak be.
A közjegyző ezt a hirdetményt azzal a felhívással küldi meg a közjegyző székhelye szerint illetékes Egri Polgármesteri Hivatalnak, hogy szíveskedjenek e hirdetményt a Hivatal honlapján az érkezését követő munkanapon a közzététel időpontjának megjelölésével együtt 15 napra közzétenni, majd a közzététel 15. napján e tényről a közjegyzőt a közzététel napjának és időtartamának megjelölésével a fenti közjegyzői ügyszámra hivatkozással díjmentesen, elektronikus úton értesíteni.
Eger, 2024. december 18.
Dr. Szabóné dr. Hüse Gabriella
Közjegyző