A 2018. január 17-i ülés anyaga
Közzétételi egység: döntéshozatal, ülések
2018. január 17. 16:00 óra, Városháza II. Tárgyaló
Rendelettervezet
1./Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelettervezete a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint azok elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 38/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelet módosításáról (VPÜB, KGY)
Dr. Kovács Luca jegyző
Előterjesztés
2./Előterjesztés az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye intézményvezetői pályázatának kiírásáról (VPÜB, KGY)
Habis László polgármester
3./Előterjesztés a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár alapító okiratának módosítására ( VIB, VPÜB, KGY)
Dr. Kovács Luca jegyző
Meghívott:
Tőzsér Istvánné Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár igazgató
4./Előterjesztés bérleti jog visszafizetés ellenértékének biztosítására Eger, Szent János u. 7. szám alatti ingatlanra vonatkozóan (VGB, VPÜB, KGY)
Orosz Lászlóné tanácsnok
Meghívott:
Kis-Tóth Roland vezérigazgató, EVAT Zrt.
5./Előterjesztés az Agria Film Kft. részére 2016. évben nyújtott felhalmozási célú támogatás elszámolásáról (VGB, VPÜB, KGY)
Habis László polgármester
Meghívott:
Berényi Tamás ügyvezető, Agria Film Kft.
Kis-Tóth Roland vezérigazgató, EVAT Zrt.
7./Előterjesztés az Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tanuszodájának újra nyitásáról (VGB, VPÜB, KGY)
Habis László polgármester
8./Előterjesztés Intze Trak Géza hagyatékának megvásárlásáról ( VPÜB,KGY)
Habis László polgármester
Rendelettervezet
9./Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelettervezete a fizető várakozóhelyek kijelöléséről és használatának szabályozásáról szóló 17/1998. (V. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról (VGB, VPÜB, KGY)
Habis László polgármester
Meghívott: Kis-Tóth Roland vezérigazgató, Evat Zrt
Korsós Lajosné vagyonkezelési divízióvezető
Előterjesztés
10./Előterjesztés a nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálatára (VPÜB, KGY)
Dr. Kovács Luca jegyző
11./Előterjesztés az önkormányzati intézmények és az önkormányzat előirányzatainak módosítására (VGB,VPÜB,VSZCSB,VIB,KGY)
Habis László polgármester
12./Előterjesztés az Eger, Egedalja-dűlőben elhelyezkedő 0326/26 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről (VGB, VPÜB)
Orosz Lászlóné tanácsnok