Ugrás a fő tartalomhoz
2024. december 20. | Teofil

Az adózói befizetésekkel kapcsolatos tudnivalók

Létrehozva: 2014. augusztus 05.  |  Utoljára frissítve: 2019. április 02.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága (továbbiakban: adóhatóság) a helyi adók, a gépjárműadó és az adójellegű köztartozások megfizetésének időpontjával, módjával, a befizetések elszámolásával kapcsolatban az alábbi tudnivalókról tájékoztatja az adózókat.


Az adó megfizetésének időpontját – önkormányzati hatáskörbe tartozó adók esetében is – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 37.§ (1) bekezdése határozza meg. Ez alapján az adózóknak az adót az Art. mellékletében vagy törvényben előírt időpontban (esedékesség) kell megfizetniük. Amennyiben az adót az adóhatóság állapítja meg, úgy a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell rendezni a fizetési kötelezettséget.

 

Ha az eljárás illetékköteles (általában és többségükben az adóügyek illetékmentesek), úgy a jelzett jogszabályhely (3) bekezdése alapján az illetéket, ha az illetéktörvény másként nem rendelkezik, a kérelem benyújtásakor kell a megfelelő számlára megfizetni.

 

A befizetések időpontjának meghatározásához az adóhatóság az Art. 37. § (2) bekezdését alkalmazza. Ez alapján az adó megfizetésének időpontja az nap, amikor az adózó belföldi fizetési számláját az azt vezető pénzforgalmi szolgáltató megterhelte, fizetési számlával nem rendelkező adózó esetében pedig az a nap, amikor az adót a pénzforgalmi szolgáltató vagy – ha jogszabály lehetővé teszi – az adóhatóság pénztárába befizették, illetve postára adták.

 

Minden más esetben az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adóhatóság költségvetési számláján a befizetést jóváírják.

 

A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózók az Art. 38.§ alapján kizárólag belföldi pénzforgalmi számlaszámukról átutalással teljesíthetik befizetéseiket. Az átutalást az adózóknak az Art 40.§ (1) bekezdése alapján az adónemnek megfelelő önkormányzatnál vezetett költségvetési számlaszámra kell indítaniuk.

 

A pénzforgalmi számlanyitásra nem kötelezett adózóknak többféle lehetőségük van, hogy adótartozásukat megfizessék. Természetesen Ők is kezdeményezhetnek saját pénzforgalmi számlaszámukról átutalást, emellett készpénz-átutalási megbízással (csekken) is teljesíthetik fizetési kötelezettségüket, amelyhez a tartozással érintett adónemnek megfelelő, az adóhatóság által bocsájtott csekket szükséges használni. Ezen adózók az adóhatóság Ügyfélfogadó Irodájában terminálon keresztül, bankkártyás fizetést is tudnak teljesíteni.

 

Az adózó által teljesített befizetéseket az adóhatóság az Art. 43.§ (1) bekezdése alapján az adózónként vezetett folyószámlákon tartja nyilván. Ezek tartalmazzák az adózó adókötele­zettségeit, költségvetési támogatási igényeit (túlfizetéseit), valamint az adóhatóság által teljesített kiutalásokat.

 

Ha az adózó az adóhatóságnál fennálló tartozásait csak részben egyenlíti ki, ugyanezen jogszabályhely (3) bekezdése alapján, a befizetéseket az esedékesség sorrendjében (a legkorábbi esedékességgel kezdve) kell elszámolni. Ha beérkező összeg végrehajtási cselekményt eredménye szintén ezt a szabály kell alkalmazni, illetve azonos esedékességű adóknál a tartozás arányában kell a befolyt összeget elszámolni.

 

Ha az adózó egyes adónemre a tartozást meghaladó összeget fizet be és ezáltal túlfizetése keletkezik, az Art. 43. § (5) bekezdése alapján az adóhatóság a túlfizetést az adózó által kérelemben megjelölt adó megfizetésére számolja el.

 

Ha az adózónak tartozása nincs, és bevallási kötelezettségeinek is eleget tett rendelkezhet a fennmaradó összeg visszatérítéséről. Rendelkezés hiányában az adóhatóság a túlfizetést a később esedékes adó kiegyenlítésére számolja el. Ugyanez a szabály vonatkozik a tévesen befizetett összeg visszaigénylésére is.

 

A befizetések beazonosítása és lekönyvelése az adóhatósághoz beérkezett számlakivonatok alapján történik.  A befizetések beazonosítása elsősorban az átutalás közlemény rovata, illetve a csekken szereplő befizető azonosító alapján történik.

 

Ezért a megfelelő nyilvántartáshoz kiemelten fontos, hogy az adózó az átutalás közlemény rovatában tüntesse fel az adóazonosító jelét, adószámát, vagy egri önkormányzati nyilvántartási számát és nevét, valamint postai befizetés esetén az adóhatóság által kiadott csekken teljesítse fizetési kötelezettségét.

 

A pénzforgalmi számlanyitásra nem kötelezett adózói kör esetében lehetőség van arra is, hogy az adózó a banki átutalást valaki más nevében teljesítse (például gyermek vagy házastárs nevében). Ha ezekben az esetekben, a közlemény rovatban érvényes adószám, adóazonosító vagy egri önkormányzati nyilvántartási szám, illetve adózói név szerepel, utalással arra, hogy azt a befizető a megnevezett adózó nevében teljesítette (például részére, javára, jóváírandó, kedvezményezett helyett stb. megjegyzéssel), akkor a közlemény rovatban lévő adózó folyószámlájára kerül a befizetés lekönyvelésre.

 

Előfordulnak, olyan befizetések, amelyek esetében a fenti adatok hiányában nem beazonosítható a befizető személye ekkor egyéb adatok (név, lakcím, számlaszám) alapján állapítja meg az Önkormányzati Adóhatóság a befizető személyét. Ha így sem lehet a befizetést egyértelműen beazonosítani a befizetés függő tételek közé kerül, és később az adózónak bankkivonata vagy csekkszelvénye másolatával van lehetősége igazolni az adó megfizetését.

 

Az ilyen esetek tisztázása érdekében is kiemelten fontos, hogy az adózók tájékozódjanak folyószámla állapotukról, amikor készhez veszik folyószámla értesítőjüket alaposan tanulmányozzák befizetéseiket és esedékes adóelőírásaikat és ezeket vessék össze saját nyilvántartásukkal. Azonban ennek során figyelembe kell venni, hogy az adóhatóságnál a folyószámlán megjelenítendő adatok számítástechnikai feldolgozása, könyvelése időt vesz igénybe, ezért előfordulhat, hogy a kivonaton még nem szerepel olyan befizetés, amelyet a kivonat készítését megelőző nappal teljesítettek. Erre vonatkozóan a folyószámlán és a kiadott tájékoztatón minden fontosabb időpont feltüntetésre került.    

 

Amennyiben az adózók a saját nyilvántartásuk és az Önkormányzati Adóhatóság nyilvántartása között eltérést tapasztalnak, kérjük, személyesen keressék fel Ügyfélfogadó Irodánkat ügyfélfogadási időben, az eltérést alátámasztó bizonylatokkal (készpénz-átutalási megbízás –csekk-, vagy belföldi postautalvány, banki utalásnál a terhelést igazoló pénzforgalmi számlakivonat, az ügyfélszolgálaton kiadott bankkártyás befizetésről szóló bizonylat), vagy azok másolatát postai úton megküldve írásban nyújtsák be észrevételüket.

 

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az Adó Iroda Ügyfélfogadása - a Hivatal felújítási munkái miatt - 2014. augusztus 1-jétől az Eger, Kossuth L u. 28. szám alá költözött.

 

Eger, 2014. augusztus 4.

 

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága



< Vissza
Intézze ügyeit elektronikusan!