Piactér felújítása Egerben
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében TOP_PLUSZ-6.2.1-23-EG1-2025-00002 azonosítószámon, „Piactér felújítása Egerben" elnevezéssel támogatási igényt nyújtott be, amely alapján közel 600 millió forint vissza nem térítendő, európai uniós támogatásban részesült.
A projekt Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának vezetésével, az EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. együttműködésében, a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.
A projekt célja a belvárosi piactér felújítása, a meglévő kapacitások és szolgáltatások minőségi fejlesztése, valamint a helyi termékek értékesítési lehetőségeinek infrastrukturális bővítése. A beruházás célja, hogy a piactér több kistermelő számára is vonzóvá váljon, új termékek jelenjenek meg, ami növeli a fogyasztók számát és elégedettségét, ezáltal erősítve a helyi üzleti és fogyasztói közösséget.
A projekt során a Katona téri piac területének felújítása valósul meg a településképi elvárásoknak megfelelően, a burkolt felületek és térburkolatok cseréjével, valamint teherforgalomra méretezett közlekedőfelületek kialakításával. A meglévő zöldfelületek megújulnak, különös figyelmet fordítva a területen található fák gyökérzónájának helyreállítására.
A piac területén, a telekhatáron belül új forgalomszabályozási rendszer kerül kialakításra, amelynek részeként telepített, süllyedő oszlopok biztosítják majd a szabályozott behajtást. A telekhatáron kívül, a piactér közvetlen környezetében új gépjárműparkoló létesítése is tervezett, elősegítve a terület funkcionális megközelítését.
Megvalósul a tér csapadékvíz-elvezető rendszerének felújítása, a régi kandeláberek helyét pedig korszerű, energiatakarékos világítótestek veszik át. A közterület egységes arculatához illeszkedően új utcabútorok kerülnek kihelyezésre, valamint szelektív hulladékgyűjtők beszerzése is tervezett.
Új lépcső és rámpa épül, a közlekedési kapcsolatok pedig átgondoltabb, akadálymentesített formában kerülnek kialakításra. A projekt részeként a meglévő árusítóasztalok új, mobil árusítóasztalokkal kerülnek kiváltásra. A digitális átállás támogatása érdekében, Wi-Fi hálózat bővítése is megvalósul.
A projekt adatai
A kedvezményezett neve: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Konzorciumi partner: EVAT Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt.
A projekt azonosító száma: TOP_PLUSZ-6.2.1-23-EG1-2025-00002
A fejlesztés tárgya: Piactér felújítása Egerben
A szerződött támogatás összege: nettó 599 999 932 Ft
A támogatási intenzitása: 100%
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2028.08.31.

