Ugrás a fő tartalomhoz
2024. december 22. | Zénó

Jól alakultak a 2015. félévi adóbevételek

Létrehozva: 2015. július 07.  |  Utoljára frissítve: 2019. április 02. eger 

A félévet követően már érdemben is számot lehet adni az önkormányzat legnagyobb bevételeit jelentő helyi és átengedett adóbevételek nagyságáról, az előirányzathoz képest fennálló teljesítésekről.


Eger Megyei Jogú Város adóbevételi adatai továbbra is bizakodásra adhatnak okot, hiszen az előző év félévéhez viszonyítva 230,2 millió forinttal nagyobb összeg folyt be a város költségvetésébe. Különösen örvendetes ez annak tudatában, hogy 2015. évre adóemelés nem volt, sőt egyes adók teljesen megszűntek. Az iparűzési adóbevallás és adófizetés sajátosságai alapján az első félévben nagyobb összegek voltak előírva, valamint megfizetve, mint amit a következő fizetési kötelezettségkor (szeptember 30.) majd az adózóknak fizetniük kell, ennek is köszönhető a magas HIPA bevétel.

 

Féléves adatok

2012

2013

2014

2015

IPARŰZÉSI ADÓ

1130085885

1104320236

1203736455

1406878844

VAGYONI TÍPUSÚ ADÓK

423698041

473224706

477845600

489328200

IDEGENFORGALMI ADÓ

44782565

48416257

60738223

70052332

HELYI ADÓK ÖSSZESEN

1598566491

1625961199

1742320278

1966259376

MÁS ÖNK MARADÓ ADÓBEV

203871309

82546510

84596072

90920516

ÖNK ADÓBEVÉTELEK

1802437800

1708507709

1826916350

2057179892

 

Helyi adóbevételek alakulása idén és az előző három év hasonló időszakaiban

 

Forrás: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Irodája

 

Önkormányzatnál maradó adóbevételek alakulása idén és az előző két év hasonló időszakaiban

(A gépjárműadó bevételek 2012. évig még teljes egészében önkormányzati adóbevételek voltak, ezt követően azonban már csak 40%-ban maradtak átengedett bevételként.) 

 

 

Forrás: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Irodája

 

 

 

 

Forrás: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Irodája

 

 

A helyi iparűzési adóbevételek növekedtek a legnagyobb összegben 203,1 millió forinttal, az idegenforgalmi adóbevételek is jelentősen emelkedtek 9,3 millió forinttal. A vagyoni típusú adóbevételek is 11,4 millió forinttal nőttek, annak ellenére, hogy a telekadó fizetés 2015. évtől teljes egészében kivezetésre került a helyi adók rendszeréből.

 

 

Forrás: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Irodája

 

A helyi adóbevételek többsége továbbra is a helyi iparűzési adóból származik (71%), a vagyoni típusú adók tették ki a helyi adóbevételek 25%-át és az idegenforgalmi adó adta a helyi adók 4%-át.

 

 

Forrás: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Adó Irodája

 

Az előirányzott adóbevételek összességében 51,7%-ban teljesültek.  

  

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évre nem emelte a helyi adók mértékeit, nem vezetett be új helyi vagy települési adót és nem szűkítette a már évek óta meglévő helyi önkormányzati adókedvezményeket.

 

2015. évben iparűzési adóban a 2,5 millió forint vállalkozási szintű adóalapig 50%-os kedvezményt vehetnek igénybe a kisvállalkozások. Az Egerben bevezetett egyetlen vagyoni típusú helyi adóban – építményadóban - az egri lakosoknak egy lakás után 50%-os kedvezményt, majd a három vagy több gyermeket nevelők, öregségi nyugdíjra, fogyatékossági támogatásra jogosultak, illetve a megváltozott munkaképességű tulajdonosok további 50%-os vehetnek igénybe.

   

Teljes díjmentességet biztosítunk jövőre két környezetvédelmi adóban is, így továbbra sem kell talajterhelési díjat és a széndioxid kibocsátás után díjat fizetni.       

 

 

 

Eger, 2016. JÚLIUS 6.

 

  

Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából:

   
KORSÓS LÁSZLÓ

Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

Adó Iroda Vezetője

 

 

 

 

Tájékoztatom, hogy a központi és helyi adójogszabályokról, önkormányzati adókkal kapcsolatos tájékoztatókról, információkról, elektronikus és papír alapú bevallási nyomtatványokról az http://eger.hu/hu/adougyek, ado.eger.hu elérhetőségen részletesen tájékozódhat.

 

A jelzett elérhetőségekről (a regisztrációt követően) elektronikusan – az ügyfélkapun keresztül - lekérdezheti folyószámláját, befizetéseit, bevallásait, számlánkénti egyenlegét és más fontosabb nyilvántartott adatát. Kérjük éljen a lehetőséggel! 

 

 



< Vissza
Intézze ügyeit elektronikusan!