Jövőre sem emelkednek a helyi adók
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. november 14-én elfogadta a helyi adórendeletek módosításait. 2014. évre adómérték emelés, új adónem bevezetés illetve adókedvezmény szűkítés nem lesz és változatlan formában megmarad az iparűzési felajánlások lehetősége is. Így, bár jövőre a törvényi adómaximumok 5,7%-kal emelkednek, Egerben nem kell több adót fizetni.
Telekadóban a Közgyűlés döntésének nyomán csökken az adókötelezettség, így 2014. január 1-jétől a magánszemélyeknek már nem kell adózniuk a beépítetlen építési telkek után.
Összességében az önkormányzati adóhatóság által beszedett és helyben maradó adó és adójellegű bevételei (helyben maradó gépjárműadó és más megosztott adók módjára behajtandó bevételekkel) a saját bevételek mintegy 74%-át teszik ki. Az idei adatok alapján az önkormányzatot megillető adójellegű bevételek legjelentősebb része a helyi iparűzési adóból befolyó összeg (67,9%), de jelentős a helyi építmények és beépítetlen telkek után megfizetett adórészek aránya is (28,6%). Az idegenforgalmi adóbevétel, ugyan az összes bevétel 3,5%-át adta ki, ám fontos szerepet játszanak az önkormányzat költségvetésében, hiszen az idegenforgalmi adóbevételeket minden beszedett adóforintja után további 1,50 Ft normatív támogatás igényelhető. Jövőre is a vállalkozóktól folyik be az adók túlnyomó többsége (2013. évben 85,2%), a háztartások az adók kisebb részét (2013. évben 14,8%) fizetik.
A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény keretei között a Közgyűlés dönt a helyi adók (építményadó, telekadó, helyi iparűzési adó, idegenforgalmi adó) fenntartásáról, az alkalmazott adómértékekről, kedvezményekről és esetleges mentességekről, ennek alapján 2014. évre három fajta helyi adó kell fizetni az érintetteknek, ebből egyet (Ifa) nem az egri lakosok, vállalkozások fizetnek.
Az adónemek elemzése, modellezése és más városokkal való összevetése során kimondható, hogy 2014. évre Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi adók mértékeit a helyi sajátosságokhoz, a gazdálkodási követelményekhez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan határozta meg, a törvényben meghatározott felső (adómaximum) határokra is figyelemmel. A különféle helyi adónemekben, eltérő mértékben kerülnek a törvényi lehetőségek kihasználásra.
Az iparűzési adóban – a 2 %-os adómérték mellett - továbbra is jelentős a rendeletünkben biztosított adóelőny, hiszen a mikró és kisvállalkozások önkormányzati adókedvezménye 50%-os mértékű és az adózók 65%-ára kiterjed. A város vezetése és az önkormányzat a mikro-, kis és középvállalkozások részére továbbra is fenntartja az önkormányzat a kedvezményes adózás lehetőségét, így 2,5 millió forint vállalkozási szintű adóalapig helyi adókedvezményt kapnak a vállalkozások. Ez az adóalanyi köraz iparűzési adóból jelentős, 50%-os nagyságú adókedvezményre lesz jogosult, valójában a 2%-os mérték helyett, annak felével, 1%-os mértékkel fizethetik adójukat. A kedvezményezett adózói kör többnyire egri vállalkozó, kereskedő. Lehetőségeihez mérten a Közgyűlés ezzel ellensúlyozni igyekezett a gazdasági válságból eredő kedvezőtlen pénzügyi folyamatokat, másrészt elkötelezett a hazai vállalkozások munkahely megőrzésének támogatásában.
Az idegenforgalmi adóban az adómaximum (90%-ával) megfelelő mértékkel kerül az adó beszedésre, itt fontos kiemelni, hogy ezt az adófajtát nem az egriek fizetik, hanem a turisták.
Az ingatlanokat terhelő adónemek (építményadó, telekadó) esetében, a törvényi maximumokhoz képest általában alacsonyak a helyi adómértékek átlagos nagyságai. 2014. évre tervezett átlagos építményadó mérték 326 Ft/év/m2 lesz, ez a törvényi mérték mindössze 18%-a. 2014. évre - az előző évivel megegyezően - a vállalkozók tulajdonában lévő épültelek után - az átlagos adómérték - a törvényi maximum (1.821Ft/m2) 31%-ában, a magánszemélyek tulajdonában lévő épületek után - az átlagos adómérték - a törvényi maximum (1.821Ft/m2) 6%-ában került elfogadásra.
Az építményadóban - 2014. évben is - megmarad a differenciált adómérték megállapítás útján történő „adóeltérítés", így a kötelező feladatok finanszírozásának terhét nem kell a lakosságra hárítani. A kormányzati politikával összhangban a pénzintézeti, biztosítási, távközlési, energiaellátási, valamint a nagyobb alapterületű bolti kiskereskedelmi tevékenység céljára szolgáló épületrészek adója az adómaximum mértékéhez képest, annak 44-93%-val került elfogadásra, így ők jóval az átlagot meghaladóan járultak hozzá a megyeszékhely költségvetéséhez. A közgyűlés az utóbbi két évben - szűk körre kiterjesztve – emelte az építményadó helyi mértékeinek nagyságát. Olyan építmények kerültek magasabb adómérték alá, ahol funkció és használat szerint pénzügyi szervezeti tevékenység (hitelintézetek, biztosítók, pénzintézetek, pénzügyi vállalkozások stb.) illetve a különadó hatálya alá tartozó vállalkozói tevékenység folyik.
Telekadóban 2013. évben – a hatályos szabályozásunk alapján - csak és kizárólag a beépítetlen építési telkek adóznak Egerben, ez már most is jóval szűkebb szegmens, mint amit a törvény engedne (ott gyakorlatilag minden telek adóköteles). Önkormányzati kedvezményekkel csökkentett telekadó törvényi mérték kihasználás -a Megyei Jogú Városok esetében - már most is a legalacsonyabb itt Egerben.
Adócsökkentési intézkedésként a Közgyűlés elfogadta, hogy a helyi vagyoni adóként működő telekadóban - a magánszemélyek részére – jövő évtől az adókötelezettség megszűnjön. Így,2014. január 1-jétől a magánszemélyek mentesülnek az adófizetés és adóbevallási kötelezettség alól is.
A döntés fő indoka, hogy a kormány átvállalta az önkormányzatok hiteleit, ezzel jobb gazdálkodási környezetet teremtett, illetve a telkek ár-érték aránya jelentősen nagyobb ütemben esik, mint az épületeké és azzal is ösztönözni szeretnénk a telkek beépítését, egyben az adóforintokat is a polgárok zsebében hagynánk. A rendelet tervezet kodifikálása során figyelemmel kellett lennünk a Htv. 7.§ e) pontjának tilalmára is. Ennek alapján az építményadóban és telekadóban – az EU csatlakozás óta - a vállalkozói (egyéni és társas egyaránt) kör nem kedvezményezhető és külön nem mentesíthető.
Az önkormányzatának döntése értelmében, az ingatlanokat érintő két helyi adónemben együttesen cc.: 135 millió forint helyi adókedvezményt vehetnek igénybe az egri illetékességű magánszemélyek.
Eljárási szabályok változásai között a jogalkalmazás betartása és a könnyebb eligazodás érdekében az anyagi jogszabályokba is beépültek az önkormányzati adóügyekre érvényes adóeljárási szabályaink szövegei, ezzel is hangsúlyozva azt, hogy a vállalkozók 2014. január 1-jétől kizárólag elektronikus úton nyújthatnak be bejelentkezést, bevallást, önrevíziót.
Eger, 2013. november 14.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága