Közlemény a hivatalos iratok kézbesítéséről
Az önkormányzati adóhatóság az elmúlt időszakban - a jogszabályi változások miatt - a megszokottnál nagyobb mennyiségben adott ki helyi adót és gépjárműadót előíró határozatokat, melyek átvételével kapcsolatosan panaszos bejelentések érkeztek a hivatalba.
A bejelentések oka az volt, hogy az adóhatóság nem „sima" postai levélként, hanem tértivevényes levél útján kézbesítette az iratait, aminek átvétele sok időt és energiát igényel az adózóktól.
Az önkormányzatokhoz telepített adók megállapítása kétféle eljárási rend szerint történik: önadózásos formában (bevallás alapján) kerül megállapításra az idegenforgalmi adó és a helyi iparűzési adó(adóelőleg) illetőleg kivetéses formában (határozat alapján) kerül előírásra az építményadó, telekadó, gépjárműadó. Kivetéses adók esetében az adóalanyok bevallást készítenek (ekkor még fizetniük nem kell), ezt követően az adóhatóság írja elő határozat formájában az adókat, a fizetési határidőt és annak módját stb.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 123. §-a alapján az adóhatóságnak az adóügy érdemében határozattal kell döntenie, ami hivatalos iratnak minősül. Az adóügy érdeméhez tartozik minden, az adókötelezettséget érintő, az adózó, az adó megfizetésére kötelezett személy jogát, kötelezettségét megállapító döntés. Hivatalos iratként azokat az iratokat kell kézbesíteni, amelyek kézbesítésének megtörténtéről, illetve a kézbesítés megkísérléséről és annak időpontjáról az adóhatóságnak tudomást kell szereznie, mivel a kézbesítéshez jogkövetkezmények fűződnek (pl.: adóelőírás), illetve amely a jogszabályban meghatározott határidő számításának alapjául szolgálnak.
Az Art. 37. § (1) bekezdése értelmében az adót e törvény mellékletében vagy törvényben előírt időpontban (esedékesség), az adóhatóság által megállapított adót - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell megfizetni. A kézbesítésről az Art. részletesen a 124.§-ában rendelkezik.
Az Art. jogerőre vonatkozó rendelkezéseinek hiányában a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 73/A. § (1) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni az adóigazgatásban. Ezek értelmében a jogerő beállásának időpontjai az alábbiak:
A hatóság első fokú döntése jogerőssé válik, ha
a) ellene nem fellebbeztek, és a fellebbezési határidő letelt,
b) a fellebbezésről lemondtak vagy a fellebbezést visszavonták,
c) a fellebbezésnek - ideértve a végzések elleni önálló fellebbezést - nincs helye, vagy
d) a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság az elsőfokú hatóság döntését helybenhagyta.
Az adóhatósági határozatok végrehajtásához (adófizetéshez) szükséges, hogy a döntést (az adó előírást) az érintett (adózó, meghatalmazottja) megismerje, ennek érdekében az adóhatóság a határozatát közli az adózókkal. A határozat közlésének mindenekelőtt az adja meg a jelentőségét, hogy a közlés a döntés érvényességi feltétele, erre figyelemmel a döntések közlésének szabályozása garanciális jellegű. Ez az adóhatóság oldaláról abban nyilvánul meg, hogy – jogorvoslat, vita esetében - igazolni kell a közlés szabályszerű megtörténtét.
Kérjük Adózóinkat, hogy vegyék azt is figyelembe, hogy az adóhatóságot kötik a jogszabályi előírások.
Előre is köszönjük szíves megértésüket és együttműködésüket.