Tájékoztatás az elektronikus ügyintézésről
Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése (továbbiakban: Közgyűlés) az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 38.§ (6) bekezdésben, valamint a 175.§ (24) bekezdésben, illetőleg az önkormányzati adóhatóságok által rendszeresíthető bevallási, bejelentési nyomtatványok tartalmáról szóló 35/2008. (XII.31.) PM rendelet 1.§-ában kapott felhatalmazása alapján az önkormányzati adóügyekre érvényes adóeljárási szabályokról szóló 58/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelete alapján meghatározta az önkormányzati adóhatóság felé benyújtható nyomtatványok formáját és a benyújtás módját.
A Közgyűlés rendelete értelmében a Helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 52.§ 26. pontjában nevesített vállalkozások a helyi adókkal és más, önkormányzat költségvetése javára megállapított adókkal, díjakkal kapcsolatos adókötelezettségeiket, valamint a helyi iparűzési adó meghatározott részének felhasználására vonatkozó rendelkező nyilatkozatot 2014. január 1. napjától kizárólag elektronikus úton nyújthatják be.
A Htv. alapján vállalkozónak minősül a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző
- a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott egyéni vállalkozó,
- a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mezőgazdasági őstermelő, feltéve, hogy őstermelői tevékenységéből származó bevétele az adóévben a 600 000 forintot meghaladja,
- a jogi személy, ideértve azt is, ha az felszámolás vagy végelszámolás alatt áll,
- egyéni cég, egyéb szervezet, ideértve azt is, ha azok felszámolás vagy végelszámolás alatt állnak.
Az ügyindítás - a honlapunkról letöltött nyomtatvány hibátlan kitöltését követően - a Kormányzati Portálon (www.magyarorszag.hu) elérhető Ügyfélkapun keresztül történik. A személyes ügyfélkapu létrehozásához egyszeri regisztráció szükséges, ám ezzel a vállalkozások már rendelkeznek, hiszen az állami adóhatóság felé is ilyen módon történik az adókötelezettségek teljesítése.
Az újonnan alakult (vagy átalakult) adózó az adószám megszerzését követő 8 napon belül köteles az ügyfélkapus regisztráció elvégzésére jogosult szervnél regisztráltatnia magát. Erről a tényről a regisztrációt követő 8 napon belül bejelentést kell tennie az állami adóhatóságnak is.
Az ügy indítója lehet az adózó önmaga (adószámmal rendelkező magánszemély, egyéni vállalkozó), jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társaság esetében a képviseleti joggal rendelkező személy (pl.: egy kft. ügyvezetője), továbbá valamennyi adózó tekintetében annak állandó meghatalmazottja, megbízottja (pl.: könyvelő, adótanácsadó, stb.) is.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy amennyiben az adózó helyett annak képviselője nyújtja be elektronikusan a bevallást, változás-bejelentőt, bejelentkezési lapot, önellenőrzést, úgy a képviseleti jogosultságot igazolni kell. Ezt az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatóság által rendszeresített meghatalmazás nyomtatvány (EGER13MH) benyújtásával lehet megtenni, mely a város honlapjáról. ado.eger.hu címről letölthető.
Abban az esetben, ha az adózó állandó meghatalmazással, vagy megbízással rendelkező képviselője útján elektronikus úton teljesíti adóbevallási és adatszolgáltatási kötelezettségét, az állandó meghatalmazott, vagy megbízott a megbízást követő 8 napon belül, de legkésőbb az adóügy első elektronikus intézése időpontját megelőző munkanapon köteles az adóhatósághoz papír alapon bejelenteni a képviselt adózó nevét, elnevezését és adóazonosító számát a jelzett adatlapon.
A meghatalmazáson a képviseleti jogosultság igazolása mellett többek között nyilatkozni kell arra vonatkozóan, hogy a meghatalmazott milyen minőségben jár el, milyen időpontig érvényes az adott meghatalmazás, valamint arról, hogy a képviseleti jogosultság tartalma mely ügycsoportokra terjed ki.
A gyorsított ügyintézés érdekében a meghatalmazás elektronikus úton is beküldhető, de felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez önmagában nem elég a képviseleti jogosultság igazolásához.
Ahhoz, hogy a képviselő által elektronikus úton beküldött bevallást be lehessen fogadni az szükséges, hogy a kinyomtatott, és a meghatalmazó és meghatalmazott által is aláírt eredeti példányt postai úton vagy személyesen eljuttassák önkormányzati adóhatóságunkhoz.
Amennyiben a képviseleti jogosultság igazolását elmulasztják, úgy az adókötelezettség nem teljesíthető, ezért kérjük, ügyeljenek arra, hogy ezt az elektronikus ügyintézés időpontját megelőzően időben megtegyék, és az ügyfélkapun keresztül küldött bevallás beérkezése előtt azt a nyilvántartásunkban rögzíteni tudjuk.
Köszönjük együttműködésüket!
Eger, 2013. november 25.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága