Ugrás a fő tartalomhoz
2024. december 20. | Teofil

Tájékoztatás bejelentkezési kötelezettségről

Létrehozva: 2013. március 10.  |  Utoljára frissítve: 2019. április 02.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága felhívja a Tisztelt Adózók figyelmét arra, hogy a helyi iparűzési adóban, valamint az idegenforgalmi adó beszedésében érintett adózóknak


- az önadózás és az adóbeszedés útján megállapított adó esetén - az adókötelezettség keletkezését annak bekövetkeztétől (a tevékenység megkezdésétől) számított 15 napon belül az erre a célra rendszeresített nyomtatványon be kell jelenti az önkormányzati adóhatóságnál.

 

Ez vonatkozik a kisadózó vállalkozások tételes adóját (KATA) vagy a kisvállalati adót (KIVA) választók változás bejelentésére is. A bejelentést a KATA hatálya alá tartozástól (első alkalommal 2013. január 1-i állapot szerint) számított 15 napon belül, legkésőbb 2013. január 15-ig lehet megtenni. A KIVA adóalanyiság választását szintén be kell jelenteni az önkormányzati adóhatóságnál is. A bejelentéseket az „EGER13BEJ" számú Bejelentkezés, változás-bejelentési" nyomtatványon tehetik meg, mely az önkormányzati adóhatóság ado.eger.hu honlapján elérhető és megtalálható, illetve ahonnan ezt elektronikus úton is teljesíteni tudják az adóhatóság felé. Tájékoztatjuk továbbá Tisztelt Adózóinkat, hogy 2013. január 15-én az önkormányzati adóhatóság (09.00-től 18.00-ig) meghosszabbított ügyfélfogadást tart.

 

Köszönjük szíves együttműködésüket.



< Vissza
Intézze ügyeit elektronikusan!