Tájékoztató a 2023. I. negyedévi adóbevételekről
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat elért helyi adóbewvételeiről és a helyi adóztatás bemutatása Eger városában
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának feladatellátását a saját felhasználású önkormányzatot megillető adóbevételek (ennek legjelentősebb része a helyi adókból befolyó bevételek), az állami támogatások, valamint az egyre csökkenő mértékű átengedett központi adók biztosították és biztosítják a jövőben is. Az önkormányzati adóhatóság (Jegyző - Adóiroda) által beszedett központi adók, pótlékok és bírságok (adók módjára kimutatott egyes bírságok, késedelmi pótlék, bírság stb.) eltérő mértékben, az évente elfogadott költségvetési törvényben megállapított arányban illeti meg önkormányzatunkat.
Elért adóbevételek összetétele
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata különféle helyi adó számláira a 2023. első negyedévben - bruttó módon – 2.595.173 ezer forint folyt be saját önkormányzati adóbevételként (helyi adó és átengedett központi adó jogcímen), ez 42,11%-os teljesülést jelentett.
Az önkormányzati adóbevételeken belül, a helyi adókból befolyó bevétel 2.593.484 ezer forint volt, ez az összes adóbevétel 99,9%-át jelentette és 42,17%-os teljesülést fed le.
A teljes cikk itt olvasható el.
Eger, 2023. április 27.
Korsós László sk.
Adóiroda vezetője