Ugrás a fő tartalomhoz
2024. december 19. | Viola

Tájékoztató a helyi iparűzési adó változásokról

Létrehozva: 2012. december 30.  |  Utoljára frissítve: 2019. április 02.

Az állami adóhatóság (APEH) 2010. január 1-től kezdődő adóéveket érintően gyakorolja a helyi iparűzési adóval összefüggő hatásköröket, a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII. törvény (továbbiakban: törvény) 214. § (1) bekezdése alapján.


  • A 2009. adóévet az önkormányzati adóhatóságnál (Eger Megyei Jogú Városban és Szarvaskő Községben az Eger MJV. Polgármesteri Hivatal Adó Irodáján) kell lezárni, így a 2009-es évről, 2010. május 31-ig még az Adó Irodához kell az adóbevallást benyújtani a törvény 212. §; 214. § (1) bekezdése alapján.

 

  • Az „EGER0987" számú bevallási nyomtatványt legegyszerűbben az Internetről { www.eger.hu „Adóügyek intézése"} tölthetik le, amit számítógéppel, nyomtatványkitöltő program segítségével is el tud készíteni. A kitöltött és aláírt nyomtatványt postai úton, illetve személyesen is benyújthatja legkésőbb 2010. május 31-ig önkormányzati adóhatóságunkhoz. Részletes kitöltési útmutatók elektronikus formában a honlapon, valamint kinyomtatott formában az ügyfélszolgálati irodán is megtalálhatók. Ha Ön elektronikus úton bevallását nem tudja letölteni, úgy postai úton, e-mail-en, zöldszámon (80/200-882), vagy személyesen igényelhet bevallási nyomtatványt.

 

  • Egri vállalkozásoknak, vállalkozóknak a 2010. március 16-ig teljesítendő adóelőleget az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat 12033007-00102883-02200006 Helyi iparűzési adó számla javára kell megfizetni, a múlt évben az önkormányzati adóhatóság által kibocsátott fizetési meghagyása alapján.

 

  • Szarvaskői vállalkozásoknak a 2010. március 16-ig teljesítendő adóelőleget a Szarvaskő Községi Önkormányzat 12033007-00103165-00700009 Helyi iparűzési adó számla javára kell megfizetni, a múlt évben az önkormányzati adóhatóság által kibocsátott fizetési meghagyása alapján.

 

  • Amennyiben a 2010. március 15-én esedékes helyi iparűzési adóelőleget az adózó hiánytalanul nem fizette meg, úgy a különbözet végrehajtását az önkormányzati adóhatóság végzi a törvény 214. § (3) bekezdése alapján.

 

  • A 2010. adóévet megelőző adóévekkel kapcsolatos adóhatósági feladatokat (pl. ellenőrzés, végrehajtás stb.) továbbra is az önkormányzat adóhatósága (Adó Iroda) végzi a törvény 214. § (2) bekezdése alapján.

 

  • A tevékenységüket 2009. december 31-ig megszüntető adózók a helyi iparűzési adóval összefüggő adókötelezettségüket az Adó Irodához teljesítik a törvény 217. §-a alapján.

 

  • Az adózók az állandó jellegű helyi iparűzési adókötelezettség keletkezését, illetve megszűnését 2010. január 1-től a helyi iparűzési adó bevételre jogosult települési önkormányzat megjelölésével, az adókötelezettség bekövetkeztétől (a tevékenység megkezdésétől), illetve megszűnésétől számított 15 napon belül jelentik be az APEH-nál, a törvény 81. §, illetve az adózás rendjéről szóló – módosított – 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 17. § (15) bekezdése alapján.

 

  • Az iparűzési tevékenységet ideiglenes, illetve alkalmi jelleggel folytató adózók 2010. január 1-től az adóköteles tevékenységének megkezdése előtt, de legkésőbb a tevékenység megkezdése napján köteles az APEH-nál bejelenteni a törvény 81. §, illetve az Art. 17. § (15) bekezdése alapján.

 

  • Az adóelőleg fizetés határideje 2010. évben nem változik. (szeptember 15., március 15.)

 

  • Helyi iparűzési adó esetén az önellenőrzési pótlékot a települési önkormányzatonként bevallott és a helyesbített adó különbözete után, települési önkormányzatonként kell megállapítani a törvény 104. §, illetve az Art. 168. § (2) bekezdése alapján.

 

  • 2010. évben az adóelőleg kiegészítés megfizetésének a határideje nem változik. (2010. december 20.)

 

  • Az ideiglenes (alkalmi) jelleggel végzett tevékenység utáni iparűzési adót 2010. évben legkésőbb a tevékenység befejezésének a napján kell megfizetni az APEH felé, a törvény 8. számú melléklete, illetve az Art. 2. számú melléklet I. határidők /4. pont, c. alpont alapján.

 

  • A 2010. május 31-én esedékes elszámolandó, 2009. évi adókülönbözetet az önkormányzati adóhatóság felé kell megfizetni.

 

  • A 2010. adóévben kezdődő adóelőleg fizetési időszakra fizetendő első (2010. szeptember 15-én esedékes) adóelőleg-részlet az adózónak a 2009. évben kezdődő adóév adója és az Adó Iroda által 2010. évben kezdődő adóév harmadik hónapjának 15. napjáig (2010. március 15.) korábban előírt adóelőleg-részlet pozitív különbözetével egyezően kell megfizetni az APEH felé. A 2010. adóév második (2011. március 15-én esedékes) adóelőleg-részletet a 2009. évi adóév adójának felével megegyező összegben kell bevallani az adózónak az Adó Irodához, és az APEH felé megfizetni a törvény 212. §, illetve az egyéni vállalkozásról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvények és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításról szóló 2009. évi. CXVI. törvény 123. §-a alapján.

 

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága

 



< Vissza
Intézze ügyeit elektronikusan!