Ugrás a fő tartalomhoz
2024. december 22. | Zénó

Tájékoztató az adóbevételek alakulásáról

Létrehozva: 2018. december 12.  |  Utoljára frissítve: 2019. április 02.

TÁJÉKOZTATÓ EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATI ADÓIRÓL, AZ ELÉRT ÖNKORMÁNYZATI ÉS ÁLLAMI ADÓBEVÉTELEKRŐL (2018. január 1-től - 2018. szeptember 30-ig)


Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának adószámláira 2018. szeptember 30-ig 4.501.530 ezerforint folyt be saját felhasználású adóbevételként. Ezen túl a központi költségvetésnek 228.629 ezer forint gépjárműadó bevételt, 8.145 ezer forint közigazgatási hatósági illetéket, illetve más szerveknek 361 ezer forint adók módjára behajtandó köztartozást utalt át önkormányzatunk. Az önkormányzati adóhatóságunk ez évben összesen 123.129 ezer forintot utalt vissza adózóknak.

 

Az adóbevételek nagyságára 2018. évben is alapvetően hatással volt, hogy az önkormányzat rendeleteiben hogyan és miként szabályozza a helyi adók mértékeit, kedvezményeit, mentességeit. Továbbá lényeges volt az is, hogy Eger Megyei Jogú Város gazdasági ereje, adóerőképessége nőtt, a helyben működő vállalkozások eredményessége, a lakosság fizetőképessége, valamint a turizmus növekedése is jelentősen befolyásolta az adóbevételek beérkezését, ütemét és a befolyó összegek nagyságait.

 

Örvendetes, hogy a gazdasági növekedés folyamatos, a húzóágazatok jól teljesítenek és egyre több vállalkozás ruház be a város közigazgatási területén, illetve a megyeszékhely környezetében.

 

Eger Megyei Jogú Városban 2018. évben a befolyt helyi adók az önkormányzatnál kezelt adók 96%-át adták.

 

A helyi adónemeken belül az iparűzési adó a maga 72,1%-os nagyságával továbbra is a meghatározó adónem. A vagyoni típusú adók a helyi adóbevételek 23,5%-át tették ki, míg a beszedett idegenforgalmi adó az adóbevételek 4,4%-át adta.   

 

A helyi adóztatás bevezetése (1992.) óta a legmagasabb összegű 1-9. havi helyi adóbevételét az idei  pénzügyi év adta, mivel 4.337.137 ezer forint saját felhasználású helyi adóbevétel érkezett meg adóbeszedési számláinkra.

 

Önkormányzatot megillető helyi és megosztott adóbevételek változása évente

(2013-2018. évek első kilenc hónapjának adatai szerint)

 

 

 

 

Az önkormányzatot megillető összes adóbevétel - a 2017. évi időarányos bevételekhez képest jelentősen nőtt – 378.123 ezer forinttal magasabb volt a 2018. évi pénzügyi évben, mint tavaly. 2013. évhez képest - adóemelés nélkül - 1.246.677 ezer forinttal nőtt az önkormányzatot megillető adóbevétel összege.

 

Az adóbevételeken belül - 2017-es évhez képest - a helyi adóbevételeink 368.784 ezer forinttal nőttek, ezen belül az iparűzési adóbevételek 305.076 ezer forinttal emelkedtek. A vagyoni típusú adóbevételek 51.153 ezer forinttal növekedtek. Az idegenforgalmi adóbevételek továbbra is emelkedő tendenciát mutatnak, a növekedés 12.555 ezer forint volt.

 

 

A 2018. évi pénzügyi adóbevételi előirányzat 97,9%-a már teljesült, tehát a tervezett bevételi időarányos hányada biztonsággal beérkezett és prognosztizálható, hogy év végéig a bevételi teljesülés biztosított.

 

Az adóbevételek 86,9%-át a gazdálkodók fizették.

 

Egerben az iparűzési adó mértéke évek óta változatlanul az adóalap 2%-a. Az idegenforgalmi adó mértéke sem változott 2013. évtől, így a turistáknak 450 forintot kell személyenként és vendégéjszakánként fizetni, ha a városban üdülési céllal tartózkodnak. Ez az Egerben alkalmazott adómérték a törvényi maximális mérték     (505 Ft/fő/nap) 89,1%-a. Építmények után négyzetméterenként az adóztatható adómaximum 2018. január 1-jétől 1.853 Ft/m2/év, az átlagos adómérték 324 Ft/m2/év, ami a törvényi adómaximum 17,4%-a.

 

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendeletei a bevezetett helyi adókra külön-külön építményadóban és helyi iparűzési adóban tartalmaztak adókedvezményeket, melyek százalékos értéke változó és szorosan igazodik a helyi gazdasági környezethez, az adózók teherviselő képességéhez, az önkormányzat bevételi igényéhez, illetve az évente módosuló jogszabályi környezethez.

 

Óvatos bizakodásra adhat okot, hogy a címszámokon előírt előirányzat összességében arányosan teljesült, év végéig 95 millió forintnak kell még befolynia a bevételi előirányzat eléréséhez.

 

 

 

Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területén három helyi adónem típusra kiterjedően kerültek a helyi adókötelezettségek megállapításra. A törvényi szabályozás által helyi adózás alá tartozó adótárgyakat részben vagy egészben helyi adókötelezettség alá vonta a testület.

 

Egerben, mind a háztartások (magánszemélyek), mind a gazdálkodók (vállalkozók és vállalkozások) adóalanynak minősültek, így kiterjedtek rájuk a helyi adókötelezettség, legyen ez vagyoni típusú (építmény), kommunális jellegű (idegenforgalmi adó), vagy a gazdasági tevékenységre kiterjedő iparűzési adó.  

 

A zárási adatok alapján adónemenként 51.611 adózó, 80.098 bevallását / adatbejelentését / adatszolgáltatást dolgozta felaz önkormányzati adóhatóságunk. 

 

A saját bevételeken belül az iparűzési adó kiemelkedő szerepe továbbra is fennállt, így nagysága okán alapvetően befolyásolta az adóbevételek teljesülését. Örvendetes tény és bizakodásra adhat okot, hogy a város helyi iparűzési „adóerő-képessége" ismét növekszik. Előző évhez képest 210.560 ezer forint a kimutatható adóerő képesség növekmény. Amennyiben ez a tendencia továbbra is fennmarad, úgy ez növekvő munkaerő igényt és adóbevételi forrást jelenthet a következő év(ek)ben is.

 

A követelés-kezelés és végrehajtási tevékenység eredményeként 2018. év­ben167.899 ezer forint tartozás rendeződött.

 

Az önkormányzati adóhatóság az idei évben 128.572 ezer forint összegre engedélyezett fizetési könnyítést. A fizetési halasztással, illetve részletfizetéssel önkormányzatunk segítette a vállalkozások likviditását és magánszemélyek megélhetését. Általában a megadott fizetési könnyítések feltételhez kötöttek és az adóéven belül kerülnek teljesítésre.

 

A 2018-as adóévben eddig már közel 30 ezer darab iratot, döntést /határozatot, hiánypótlást, végzést, levelet, folyószámla egyeneleget, felhívást stb./ kézbesített önkormányzati adóhatóságunk elektronikus úton az érintetteknek.

 

A polgármesteri hivatal ügyeinek (86.990 db) 44,9%-a (39.109 db) adóügy volt. Az adóügyek 37,1%-a (14.518 db) elektronikus csatornákon érkezett az önkormányzati adóhatósághoz.  Az adóhatóságunkhoz 2018. évben 12.211 darab elektronikusan benyújtott nyomtatvány, ePapír, más kérelem, beadvány érkezett, ebből legnagyobb arányt a helyi iparűzési adóügyek tették ki.

 

Az e-ADÓ rendszeren keresztül 51.611 adózó (adónemenként) több mint 80 ezer bevallási, bejelentési, bejelentkezési adata elérhető. A jogosultak naprakészen láthatják adószámláikat, ezáltal rövidülhetnek egyes hatósági ügyintézések időtartamai is. E szolgáltatás a Kormányzati Portálon keresztül érhető el, így garantált, hogy az adózók biztonságosan jutnak adataikhoz. Az adózói adatok megtekintésének feltétele az Ügyfélkapus regisztráció.

 

Önkormányzati adóhatóságunk elkötelezett az ügyfélcentrikus adófizetési módok további kiszélesítésében. Elektronikus bevallások és bankkártyás fizetési módok egyre elterjedtebbek és egyre népszerűbbek. Az Adó Iroda ügyfélfogadásán 7.232 ezer forint összegben fizettek bankkártyával (POS) az ügyfeleink. Az elektronikus rendszeren keresztül (VPOS) 14.013 ezer forint adót utaltak át adózóink a különféle adószámlákra

 

Eger, 2018. október 31.

 

 

  Dr. Kovács Luca jegyző nevében és megbízásából:

 
KORSÓS LÁSZLÓ

Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

Adó Iroda Vezetője

 



< Vissza
Intézze ügyeit elektronikusan!