Összefogással újul meg a Pásztorvölgyi sportpályája
Az Egri Tankerületi Központ és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata összefogott annak érdekében, hogy az Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium kültéri sportpályája megújulhasson.
A jelenleg aszfaltos burkolatú pálya állapota jelentősen leromlott: a felület több helyen megsüllyedt, töredezett. A közös cél, hogy a diákok korszerű, biztonságos és tartós sportkörnyezetben mozoghassanak, valamint a felújított pályát a helyi sportegyesületek is használhassák.
Az összefogás eredményeként az Egri Tankerületi Központ pályázatot nyújt be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, valamint az Aktív Magyarországért felelős államtitkár által meghirdetett „Iskolai Sportpálya-felújítási Program 2026" című pályázati kiírásra.
A beruházás részeként egy 20x40 méteres kültéri sportpálya teljes körű felújítása valósulhat meg, amely magában foglalja:
• a burkolat teljes cseréjét új, rekortán felületre,
• repedésjavítási és szegélyépítési munkálatokat,
• a labdafogó kerítés felújítását,
• valamint a szükséges pályatartozékok elhelyezését.
A fejlesztés becsült költsége 60 millió forint, amelynek felét (30 millió forintot) a pályázati támogatás biztosíthatja. A fennmaradó 30 millió forintos önrészt Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Egri Tankerületi Központ egyenlő arányban vállalja.
Az önkormányzat részvételéről és a szükséges önrész biztosításáról Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2025. október 30-i ülésén dönt.
Az együttműködés jól példázza, hogy a város és a tankerület közös erőfeszítéssel képes olyan fejlesztéseket megvalósítani, amelyek a diákok, a pedagógusok és az egész egri közösség javát szolgálják.
