Kapustábor
Az idei, sorrendben ötödik nemzetközi kapustábornak különleges tétje is volt a résztvevők szempontjából. A tábor szervezői úgy döntöttek, hogy az edzők által kiválasztott három legjobb kapus teljes ellátással ingyen eltölthet majd egy hetet Angliában az egyik helyi kapusakadémián és próbajátékon vehet részt angol csapatoknál.
![Kapustábor](https://eger.hu/public/pic/article/alt_pic_filee475aa71d29759aec6faa14cb0480d7e.jpg)
Ilyen az, amikor kapusok – és csak kapusok - egymás ellen fociznak. 5. Nemzetközi Kapus Tábor Egerben, a Leányka úti sporttelepen. A nagyok fent, a füves pályán Illyés Dániel és az angol Billy Stewart vezetésével, míg a kicsik a kis műfüves pályán gyakorolnak. A szervező, Illyés Dániel munkáját hat fős edzői stáb segítette, de kedden még Andrusch József, a magyar utánpótlás-korosztályok vezető kapusedzője és Babócsy András az U15-U16-os válogatottak kapusedzője is bekapcsolódott a munkába.
Ebben a stábban most ott volt az angol Billy Stewart, aki az Everton játékosmegfigyelője, az angol szövetség hivatalos edző instruktora és minőség ellenőre, saját kapusakadémiát vezet Lancashire International Football Academy néven.
- Nagyon sok tehetséges gyereket láttam ez alatt az egy hét alatt. Természetesen a képességeket és a tehetséget illetően igen vegyes a kép, de mindenki igyekezett a legjobbat nyújtani. Ez, az itt szerzett tapasztalat később csak a javukra válik - nyilatkozta kérdésünkre Billy Stewart.
A tábor végén dönteni kellett a három utazó játékosról.
-A fiatalabbak közül Molnár Zsombor (Plútó SE) és Jaksi Attila (Mezőkövesd), míg a 17 év fölöttiektől Bozsik Bencére esett a választás. A kisebbek december, vagy január elején Illyés Dániel felügyelete mellett, míg Bozsik tanulmányaitól függően bármikor kiutazhat Angliába. A megegyezés értelmében egy hetet Billy Stewart kapus akadémiáján töltenek majd a magyarok.