Elhunyt Csányi Barna
Életének 81. évében elhunyt Csányi Barna, Eger díszpolgára
Csányi Barna 1961-ben végzett a Magyar Testnevelési Főiskolán. Tagja volt a TFSE NB. I.-es férfi kosárlabda csapatának, kétszer nyert egyetemi bajnokságot. Diplomája megszerzése után Egerben, a Gárdonyi Géza Gimnáziumban kezdte tanári pályafutását, 1972 tavaszán került a Gép és Műszeripari Szakközépiskolába, ahol nyugdíjas koráig dolgozott.
Csányi Barna megalapozta a minőségi kosárlabda sportot Egerben. Olyan eredményeket ért el, melyre a város ma is igazán büszke. Középiskolás fiú kosárlabda csapataival 8 alkalommal került országos döntőbe, nyertek Diákolimpiát, háromszor voltak dobogósok. Tanítványai közül többen is válogatottságig vitték. 23 éven keresztül volt Eger első számú férfi kosárlabda csapatának vezető edzője. A kosárlabda sportban végzett munkájának elismeréseként a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 2016. májusában a MKOSZ Emlékérem kitüntetésben részesítette a sportvezetőt. Hosszú és eredményes aktív tanári és edzői pályáját 2006-ban fejezte be.
A sport mellett a közéletben is fontos szerepet vállalt. Képviselőként és elkötelezett pedagógusként tevékenykedett az oktatásért és sportért felelős bizottságban elnökként 1994-től 98-ig, ezt követően külsős bizottsági tagként segítette az önkormányzat munkáját.
Eger város hírnevének öregbítéséért végzett, valamint kiemelkedő munkássága elismeréseként 2019-ben Díszpolgári Címet vehetett át.
Nyugodjék békében!