Elkészült a Zárkándy-bástya helyreállítása
Átadták a vár több mint félmilliárd forintból helyreállított Zárkándy-bástyáját, a beruházás első üteme a Modern városok program keretében, míg a második a Belügyminisztérium támogatásával valósult meg.
A Zárkándy Pál egykori egri várkapitány nevét viselő építmény és az ahhoz épített fülesbástya a vár belső udvarának északkeleti sarkán található. Sajátossága, az 1900-as évek elején „kiszakították a vár testéből", holott a belső vár keleti védelmi vonalának szerves része. Az 1905-07 között épített Eger-Putnok vasútvonal nyomvonalát a váron keresztül jelölték ki, a várfalak ide eső részét elbontották, a bástyából megmaradó romokat pedig sorsukra hagyták. A vasutat közvetlenül szegélyező falakon és a mélyben található aknafigyelő folyosók helyreállításán kívül komolyabb állagvédelmi intézkedés nem történt. Napjainkra a középkori eredetű műemlék „utolsó óráihoz" érkezett, az eredeti falak és kőanyag állapota olyan mértékben leromlott, hogy a meglazult és lehulló kisebb-nagyobb kövek a bástya környezetében tartózkodók testi épségét és a vasút biztonságos üzemeltetését folyamatosan veszélyeztették. A természet fokozatosan birtokba vette a műemlék építményt, egyes részeken az egykor magas kőfalak már alig látszódtak, az állagmegóvás, felújítás elengedhetetlenné vált.
A rom megmentésével közel 100 éves adósságot törlesztünk és adhatjuk át megőrzésre az utókornak.
A kivitelezés során mintegy 3000 köbméter követ és 2000 köbméter földet mozgattak meg, a felújítás eredményeként az eddig 300 méter hosszú aknafigyelő folyosó további 150 méterrel bővült. Ebből száz méternyi látogatható lesz, de az érdeklődők megismerhetik azt az egykor az egriek által használt kutat is, melyet az aknafigyelő folyosó egy szellőző járatából bővítettek. A bástya belső udvarát rendezvénytérként is szeretnék hasznosítani a jövőben.
A fejlesztések célja az Egri Vár komplex turisztikai fejlesztése, a nemzeti emlékhelyhez méltó turistafogadás feltételeinek biztosítása, a kiemelkedő jelentőségű műemlék komplexum egyes helyszíneinek állagvédelme, valamint az, hogy a műemléki épületegyüttes a jelentőségéhez méltó állapotba kerüljön.
A jelenlegi bástya helyreállításával a 2013-ban elindult fejlesztés egy újabb eleme készült el, továbbá folyamatban van a Nemzeti kastély- és várprogram kivitelezése és hamarosan elkezdődnek szintén a Modern Városok Program keretében megvalósuló, az úgynevezett felső várudvar kivitelezési munkálatai is.